A Guttenberg galaxis vége?
Még Rejtő figurája, az alvilági Csülök írta naplójában, hogy miután első könyve megjelent, dacára ismerősei unszolásának mégis neki kezdett a második kötete megírásának is. Barátai ugyanis arra unszolták, hogy ne foglalkozzon olyasmivel, amihez nem ért. Beleélhetem magam az útonállóból lett író lelki megpróbáltatásaiba, mert botcsinálta pedagógiai kommentárjaimat időnként hasonló értetlenség fogadja. Mindazonáltal a szíszogó fanyalgóimnak nem mondhatok egyebet – hogy P. Howard klasszikus megállapításánál maradjak -, csak annyit: „nem lehet minden pofon mellé közlekedési rendőrt állítani.” És ez annyira szép mondás, hogy még igaz is.
A könyvet és az olvasást már többször elsiratták. A rádió és a televízió megjelenésekor, aztán a videomagnók korszakában, mostanság pedig a digitális érát mondják a papírosra nyomott szövegek sírásójának. Való igaz: az internet nyújtotta gyorsaság, adatdömping mára alaposan átírta az emberek és a könyvek kapcsolatát. Szokás azt állítani, hogy ami nincs a világhálón, az nem is létezik. Habár erősen sarkított a vélemény, igazságtartalmánál csak a félelmet gerjesztő tartalma az erősebb. Megette a fene, ha hús-vér valónkban kételkedik valaki, csak azért, mert esetleg nem talál bennünket egy közösségi oldalon...
Nevethetnénk is rajta, ám a helyzet csöppet sem derűs. Óvatos becslések szerint az emberiség idáig leírott szövegeinek kis töredéke, kevesebb, mint 10 százaléka található meg internetes keresés útján! Ne áltassuk magunkat: annak is nagy része szemét... Mégis váltig azt hangoztatják egyesek, hogy ma már diplomamunkát, szakdolgozatot, kisdoktorit, bármilyen tanulmányt csupán a világhálóról ügyesen lemásolt tartalmakkal vígan el lehet készíteni. Nem kétlem, hogy ügyeskedők felületes munkákat össze tudnak tákolni. De az is biztos, hogy az internetre fölkerülő szövegeket is emberek töltik föl, legtöbbször ellenőrizhetetlen forrásokból, elírásokkal, hibákkal terhelten. És még jó, ha nem a rossz szándék vezérelte őket! A hazugság, a hamis információ, vagy a mostanában divatos elferdítés, elhallgatás mind-mind arra intenek bennünket, hogy a hideg levest is meg kell fújnunk, nemhogy a letöltött szövegeket készpénznek vennünk.
A dolog engem kísértetiesen emlékeztet a francia polgári forradalom enciklopédistáira, akik önnön szellemi nagyságuktól megdicsőülve újra akarták formálni az emberi tudás tárházát, és harmincvalahány kötetben betűrendbe szedetten rá akarták a XVIII. század végi Európára kényszeríteni szabadelvű világszemléletüket. Ebbéli megfontolásból sunyi módon Isten nevét még fogalom szintjén sem voltak hajlandóak a gondosan szelektált tartalom közé illeszteni. Meg más sok mindent, amiben nem hittek. Mert ami kimaradt az enciklopédiából, az törvényszerűen nem létezik: gondolta a sok okos. De az emberiség zöme nem rizsparókás szobatudós, hanem gondolkodó, megismerést vágyó halandó, akiket – hál’Istennek – a kételkedés vezérel, ezért nehezebben megvezethetőek. Százfajta módon lehet ellenőrizni egy hír valóságtartalmát. Elég, ha esténként két ellenérdekelt televízió híradóját megtekintjük. Az sem rossz, ha a családi könyvtár ódon szagú lexikonjait is szeretettel forgatjuk. Nem biztos, hogy ami az idei könyvvásár termése, az belbecsben értelmesebb a régebbi kiadásoktól.
Bárhogy óbégatnak egyesek: a könyv a 21. században is őrzi méltóságát. Ha pedig azzal érvel valaki snájdig természetvédő, hogy a papír miatt esőerdőket írtanak, akkor nézzen utána, hogy a számítógépes-nyomtatós korunkban hányszor több papírt használunk fölöslegesen? Régen egy közepes gyár pénzügyi gazdálkodása elfért egy nagyobb formátumú füzetben. Ma: egy nap alatt száz oldalakat nyomtatnak ész nélkül! A rendszer ezt kívánja. A bürokrácia semmit nem egyszerűsödött, sőt! Aki köztünk él, napestig tudna érdekes, vérlázító történeteket mesélni a papíralapú dokumentum-gyártás mizériáiról.
Az is megérne egy külön misét, hogy az elmúlt két-három évtizedben mekkorát és miért esett vissza gyermekeink könyvolvasása? Nincsenek kortárs, a mai generációk nyelvén írni tudó irodalmárok? Nem születnek mesék? Móricz, Benedek, Jókai nyelvezete már idegen, érthetetlen a számukra? Hogy engedhettük meg mindezt idáig fajulni?
De ez legyen egy következő rész tárgya.
Addig viszont: olvasni, olvasni, olvasni...
Pósa Károly
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése